Az „ActiveCreative“ című pályázatot az „Európa a polgárokért” program keretén belül az Európai Unió finanszírozta
A projekt lehetővé tette 269 személy találkozását, akik közül 50 fő a Komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség és Komárom városából (Szlovákia), 60-60 fő a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (Magyarország) és a Vértes - Gerecse Vidékfejlesztési közösség szervezetétől (Magyarország), szervezetenként 15 fő a Hídverő társulástól (Szlovákia), az Alsó-Csallóközi Társulástól (Szlovákia), Dumbravita városából (Románia), a "Duna" Önkormányzatok szövetségéből (Bulgária), a BWA Bielsko Galériából (Lengyelország) és 7 fő a Weissenfels városából (Német Szövetségi Köztársaság), további 17 személy pedig a Kulturális Központ Nemzetközi Tanácsától (Bulgária) érkezett.
A találkozóra szeptember 6-a és 8-a között került sor, Komárom városában (Szlovákia).
2013.09.06-án a találkozó résztvevői kiemelt figyelmet fordítottak a jelenlévő partnerszervezetek és önkormányzatok megismerésére. A program kerekasztal beszélgetéssel kezdődött polgármesterek, kézművesek, a harmadik szektor képviselőinek és további aktív polgároknak a jelenlétével. Az érintett szervezetek és önkormányzatok ünnepélyes fogadása után valamennyi partner bemutatkozott és ismertette az általa képviselt szervezetet, községet, várost, hagyományaikat, történelmüket, műemlékeiket és fényképeit. Ezt követően ún. Pecha Kucha előadásokat tartottak, amely során bemutatták kreatív munkáikat, a borkorzón résztvevők pedig régiójuk borait is. Késő délután a „Slovenskí rebeli” nevű népi csoport fellépése, majd éjszakába nyúló további koncertek gondoskodtak a kikapcsolódásról.
2013. 09.07-én a kreatív iparon belül az együttműködésé volt a főszerep: a komáromi Európa udvarban reggel 9:00 órától délután 18:00 óráig várta látogatóit a „Kézművesek utcája”, ahol a résztvevők közül többen is kiállították termékeiket és közös ékszerkészítéseket is tartottak. Mások a tradicionális gasztronómiai specialitások készítésének fortélyait osztották meg az érdeklődőkkel, de akadtak olyan résztvevők is, akik a látogatókat hagyományos boraikkal a borkorzóra csábították. Ugyancsak az Európa udvar szolgált helyszínéül az EU-ról szóló előadásnak és itt került kialakításra az európai információs stand is. A szervezők nem feledkeztek meg a legkisebb látogatókról sem: ők egész nap alkotó műhelyben élhették ki kreativitásukat, de keresztrejtvény verseny, gyöngyfűzés és festés, valamint gyerek Pecha Kucha is szerepelt a színes programok között. A rendezvény résztvevői ujjlenyomatokból alakítottak ki képet, majd "Kreatív ipar a partner országokban" tematikájú workshop keretén belül osztották meg egymással tapasztalataikat és sikerességük fortélyait. Pecha Kucha formájában prezentálták kreatív tevékenységeiket, majd bemutatták régiójukra jellemző táncaikat, dalaikat és színházi előadásaikat. A német partner megismertette a többiekkel együttesét, a „City Rock Band of Weissenfels“-t.
2013.09.08-án a figyelem középpontjába a projekt értékelése, valamint a majdani együttműködés és a lehetséges közös pályázatok kerültek. Ezenkívül egész nap nyitva állt a „Kézművesek utcája” az Európai udvaron és a borkorzó a sétálóutcában. A rendezvény résztvevői közös sporttevékenységen, teremgokart versenyen vettek részt. A legkisebbeket továbbra is várta az alkotóműhely, a keresztrejtvény verseny, a gyerek Pecha Kucha. A délutáni órákban több résztvevő bemutatta tánc-, ének- és színházi előadását, s utána közösen megtekintették Komárom város nevezetességeit és erődrendszerét, mely az egyik legnagyobb a világon. A bolgár partnerek népdalaik kíséretében sütötték meg hagyományos kenyerüket, majd miközben a résztvevők együtt tördelték és falatozták, aláírták a partnerségi szerződéseket, mint a jövőbeni együttműködés szimbólumát.
A rendezvény résztvevői, akik aktívan tevékenykednek a kreatív ipar ágazatában, jelenléti ívet írtak alá, ahol feltüntették elérhetőségi adataikat. E jelenléti ív szkennelt változatát valamennyi résztvevő megkapta e-mail formájában a jövőbeli kölcsönös együttműködés érdekében, illetve a célból, hogy hozzájáruljanak a kreatív iparág nemzetközi hálózatának kiépítéséhez az EU-ban.